Bevált a babamasszázs, elmúlt a hasfájás

“A kicsimnek elmúlt a hasfájása, azóta sokkal nyugodtabb, és jól alszik”

Kellemes meglepetés volt, hogy számos olvasó válaszolt a Nők lapja ezoterikus magazinban megjelent, babamasszázs cikkre. Nagy volt az öröm, mert nagyon pozitív volt a fogadtatás, sőt az egyik hálás kismama levelét meg is jelentették valamelyik következő számban. A dolog érdekessége, hogy én is ebből a számból tudtam meg, hogy a kismama, aki meghívott magához, a magazinból értesült az indiai babamasszázsról és hogy nála jártam. BAMM! Mert ugye ezt nem árulta el, hatalmas meglepetés okozva ezzel. 🙂

A levél szövegét itt olvashatod még egyszer:

“Nagyon örültem az indiai babamasszázsról szóló cikknek, és annak, hogy megadták Sangita elérhetőségét. Azóta már felvettem vele a kapcsolatot. A babámat ő masszírozta. A kicsinek elmúlt a hasfájása, azóta sokkal nyugodtabb és jól alszik. Sangita nagyon közvetlen, végtelenül kedves ember, megtanultam tőle ezeket a gyógyító mozdulatokat, amelyekkel egyelőre csak a saját gyerekemet masszírozom, de várom, hogy megszülessen a húgom kislánya, mert nála is alkalmazom majd. Még akkor is, ha nem is lesz hasfájós, vagy épp átalussza az éjszakát, mert úgy gondolom, ezek a masszázs mozdulatok jót tesznek még a problémamentes babákkal is.”

Töltsd le te is a cikket, ismerd meg jobban a babamasszázst!

Nézd meg a következő blogbejegyzéseket is!

3 hónapos baba fejlődése

Idővel szeretnén tudni, kisbabád hogyan fejlődik, hol kellene már tartania pld. 3 hónapos korában Gondoltam, készítek neked egy kis összefoglaló arról, hogyan viselkedik egy 3 hónapos baba. Ha előrelátó voltál és segítetted kisbabádat pld. a babamasszzázzsal, akkor...

Hasfájós baba altatása könnyedén

Az elején nem is gondoljuk mennyire fontos, hogy kisbabánk nyugodtan és mélyen aludjon a kiegyensúlyozott fejlődés érdekében. A hasfájás mumusa azonban mindent tönkretehet Számos...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Pin It on Pinterest

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás